1051 Budapest, Október 6. utca 15. // Nyitvatartás: Hétfő - Vasárnap: 11.30-15.00, 18.00-23.00

Miért és hogyan készülnek az „újragondolt” ételek?

Főétel a budapesti Hoppá Bisztró étteremben

Friss, finom, étvágygerjesztő ételkülönlegességek. Csábítóak, rafináltan egyediek és van bennük valami olyan plusz, amely miatt a vendég szinte rögtön odakapja a fejét és lelkesen rendel egy ugyanolyan fogást, mint amilyet a szomszéd asztalnál látott.

Egy igazán jó ételnek nem kell feltétlenül feltűnőnek vagy rivalkodónak lennie, hiszen az is éppen elég, ha az íze finom és olyan emléket kapcsolunk majd hozzá, amelyre mindig szívesen gondolunk vissza.

Manapság egyre több étteremben találkozhatunk az „újragondolt” kifejezéssel, amely első hallásra talán furcsának, sőt egyenesen ijesztőnek tűnhet, azonban pánikra semmi ok! Az újragondolt ebben az esetben valami különlegeset, valami mást jelent, amely miatt érdemes betérni az adott helyre.

Amennyiben érdekel a téma és már régóta töröd a fejedet azon, hogy mégis mitől lesz egy átlagos magyar ételből csábítóan újragondolt kreálmány, akkor tarts velünk, mi pedig elrepítünk az egyediség univerzumába!

Klasszikusból modern

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar ételeket. Fenséges ízük és ismerős illatuk még a legnehezebbnek tűnő pillanatokban is nyugtatólag hat ránk, magyarokra.

Némely íz visszarepít egyenesen a gyermekkorunkba és édes emlékeket idéz fel bennünk, míg mások kellemetlen történéseket elevenítenek meg. Egy dolog azonban minden ételben közös: nyomot hagy, méghozzá maradandót. Olyan nyomot, amely kitörölhetetlenül belevésődik az emlékezetünkbe és a szívünkbe.

A hagyományos magyar ételeknél a vendéglátó egységek egy igen erős, gazdag kínálattal tervezhetnek, hiszen a magyaros ételek legjellemzőbb vonása a különleges ízvilág és az egyedi összetétel.

A magyar konyha a hagyományos paraszti konyhából gyökerezett és egy évezredes folyamat eredményeként vált azzá, amire ma büszkék lehetünk. Jellemző, hogy a mindenkori innovatív és folyamatosan megújuló konyhatechnológiai eljárások, a remek alapanyagok és összetevők segítségével manapság is gyakran a megszokott tartalmakból alkotnak különlegeset.

Az újragondolt fogalom ebben az esetben azt tükrözi, hogy merjünk bátrak lenni és a már megszokott alapanyagokat felhasználva bátran lépjünk ki a komfortzónánkból és a szigorú formalitások kereteiből. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy bizonyos ételek eredet védettségéről vagy az összhatásról teljesen megfeledkezünk, csupán a kísérletező kedvre és valami egyedi alkotására ösztönöz.

Miért van szükség újragondolt ételekre?

  • Azért, hogy az éttermünk kínálata különböző legyen más éttermek kínálatától
  • Ne szerepeljen minden étlapon ugyanaz a fogás (csirkepaprikás, gulyás leves)
  • Formai/állagbéli játékok jöhetnek létre az egyes alapanyagokkal
  • Különböző nemzetek közti átjárásra jellemző megoldások (csirkepaprikás és spécli, marhahúsleves és tortellini)

Vevőcsalogató fogás?

Sajnos a közvéleményben már annyiszor éltek vissza az „újragondolt” kifejezéssel különböző ételek kapcsán, hogy mára már sokak szemében torzult a jelentése és nem feltétlenül a pozitívumok jutnak eszünkbe, ha az étlapon ezt a szót olvassuk.

Az újragondoltként definiált ételek a legtöbbször nyomokban sem emlékeztetnek az eredetire. A vendégek éppen emiatt szkeptikusabbá és bizalmatlanabbá válnak az újragondolt ételek irányában.

Nem magával a kifejezéssel van tehát a baj, hanem azzal, amikor hangzatos vevőcsalogató fogásként, de valós tartalom nélkül aggatják rá valamire ezt a jelzőt.

Ami az édességeket illeti

Sok magyar vagy éppen francia klasszikusnál megfigyelhető a cukor és a vaj túlzott mértékű használata, amely az eltarthatósági időt hivatott meghosszabbítani. Ez különösen akkor volt jellemző, amikor a hűtőszekrény és a fagyasztó még nem számítottak széles körben elérhető berendezéseknek.

Ezeknek a berögződéseknek napjainkban tehát semmiféle funkciója nincsen, hiszen a túl sok zsiradék általában tompítja az ízeket, krémes állagot pedig a különféle sűrítőanyagok használatával is el lehet érni.

Te hogyan képzelnél el egy aranygaluskát újragondolva?

Ugye, nehéz és egyben igen furcsa kérdés is, hiszen ez a desszert viszonylag kevés ízzel operál?

Természetesen az sokat segít a helyzeten, ha tökéletes aranygaluskát készítünk, azonban ez még önmagában talán kevés ahhoz, hogy újragondoltnak is nevezhessük. Kell valami csavar, valami kis finom báj, amely markánssá vagy éppen légiesen könnyeddé teszi a végeredményt.

Újragondolt magyar fogások

A következőkben pedig felsorolás jelleggel íme pár meglepő, ám annál látványosabban tálalt, ultramodern technológiával elkészített magyar fogás Budapestről.

1. Málnapálinka lecsóban

2. Kalamáriba töltött kacsakolbász paprikás krumpli mellé

3. Gulyás lapostányéron

4. Vérpuding babfőzelékhabbal

5. Somlói pohárban tálalva

6. Sós fagylalt egy csokis édességhez

7. Batyus vegyes halászlé

8. Derített gulyásleves zöldséggyöngyökkel

9.Paprikás harcsa burger kapros buciban

10. Csirkepaprikás lasagne

Az eredeti szándék és az ízek szeretete

Mi, a Hoppá! Bistroban az ételek készítésénél nem az újragondolásra fektetjük a hangsúlyt, sokkal inkább az eredeti szándékra, amely látható és felismerhető mind ízben, mind kivitelezésben.

Egyedi élményt nyújtunk mindenkinek, aki kicsit is szerelmes a gasztronómiába és a finom ételekbe!

Látogass el hozzánk és tapasztald meg a Hoppá Élményt!

További
cikkeink